Vissza

A kör “vége”

2016-10-03

Éjfél körül már ragyog az égen a Bika csillagkép a Fiastyúkkal. Ez a konstelláció a téli égbolt legjellemzőbb látványossága. Késő esti megjelenése jelzi, hogy beléptünk a “sötét” félkörbe, az alászálló szakasz második felébe, melyet – persze jól tudjuk – kisvártatva az emelkedés reményteli ideje követ.
Ezzel az ősz középső harmadába jutottunk, ami bizonyos szempontból – idén különösképpen – az év második tavasza, ha úgy tetszik: tavasz rákfordításban, Veris Rectus. Ahogyan a természet ekkor viselkedik, az tökéletesen illeszkedik a csoda fogalomkörébe. A növényvilág számtalan tagjának például most van a másodvirágzása. De hallhattuk azt is, hogy megszólalt a cinke zavarba ejtő lelkesedéssel. A rigó is nekilátott a tavaszt idéző halk énekének, megbújva a bokrok sűrűjében. Erről írtam az első bejegyzésemben. A rigó ilyenkor ugyanazokat a motívumokat énekli, mint tavasszal, csak sokkal halkabban.

 

Megérett a tavasszal és nyáron eltett komposzt is, legalábbis egy része. A letermett, learatott haszonnövények után parlagon maradt földterületeket a veteményesekben lassan el lehet kezdeni takargatni; a természet álomra készül, bár most még csak első ásításait végzi. A folyamat visszafordíthatatlanságát a természeti “események” ritkulása, a sebesség lassulása, a nyugalom irányába való finom elmozdulás, a viharok megszűnése jelzi és még sok egyéb tényező, melyekre – bár jelekként értelmezzük őket – szavakat aligha találhatunk, hiszen azok csak valami érzet-, vagy benyomásfélék lehetnek. “Valami van a levegőben.”

 

A veteményesek világáról még annyit, hogy még bőven terem a paprika, és ahol a csapadékos nyarat kibírta, ott a paradicsom is. A szeptember – melegebb éghajlatú vidékeken már az augusztus is – a káposztafélék időszaka, de még sokáig szedhető a répa, a burgonya és a cékla is.

 

Mint írtam korábban, új virágfaj már nem jelenik meg ilyenkor, de az elnyújtott virágzási idejű növények hűségesen kitartanak mellettünk. Mintha nem venne tudomást az idő változásáról a cickafark (ami gyógynövénynek még ilyenkor is gyűjthető), a citromfű, a mentafélék. A fészkesek közül sok faj, köztük a hölgymál néhány faja még javában virít. A réteken még kéklik a katáng és sárgállik a réti boglárka.

 

Reti boglarka 2     Mezei katáng

 

A leghosszabb virágzási idejű növényekre még sokáig, akár novemberig, vagy tovább is számíthatunk: így a közönséges aggófű, a körömvirág és természetesen a százszorszép említendő elsősorban. Róluk mind volt szó korábban.

 

koromvirag     Vad szazszorszep 2

 

Az augusztusban megjelenő növények között van egy különösen impozáns fajcsoport, a sisakvirág. Érdemes tudni, hogy erősen mérgező növényekről van szó. Hűvösebb helyeken csak szeptemberben kezd virágozni. A képen a karcsú sisakvirág látható:

 

karcsu-sisakvirag-4

 

A tavasz és az ősz összehasonlításánál nem mehetünk el szó nélkül az őszirózsa mellett. Ami a színeit illeti, az őszirózsa sugárvirágai lilák, csöves virágai sárgák. A lila és a sárga szín egymás mellett önmagában is pikáns, de idézzük vissza emlékezetünkben, hogy  – ahogyan a virágok színeiről szóló bejegyzésben írtam –  a tavasz jellemző színei a lila és a sárga. E két szín természetesen tavasszal sem kizárólagos, de az elsőként megjelenő virágfajok nagy többsége – vagyis a tavasz szimbolikus virágai – leginkább sárgák (salátaboglárka, som, tavaszi kankalin, tavaszi hérics) és lilák (leánykökörcsin, tüdőfű, keltike, tavaszi lednek, ibolya). Az a virág tehát, mely az őszre oly jellemző, hogy nevét is erről az évszakról kapta, megjeleníti azokat a színeket, melyek az ősz évszakpárjának, a tavasznak a jellemző színei voltak. A természet hallatlan és megkapó következetességét kell látnunk ebben.

 

img_1048

 

A Mars gyors hátráló mozgással elhagyta a Skorpiót, naplemente után még egy darabig jól látható a keleti horizont közelében.

 

A kör bezárult. E bejegyzések, melyek immáron egy éven keresztül követték egymást beszámoltak olyan jelenségekről, melyek minden évben azonos módon játszódnak le, ezekre az ismétlődő-pulzáló történésekre azt a szót kell alkalmazzuk, hogy törvény. Ugyanakkor hírt adtak olyan eseményekről, melyek minden éveben kissé, vagy erőteljesebben másképp alakulnak, de nem elég jelentősek ahhoz, hogy a nagy, évszakos pulzálás menetét megzavarják, ezekre azt a szót használjuk, hogy szabadság. Mint látható volt, látható lett, a szabadság alávetett a törvénynek, törvény viszont nem lehetséges szabadság nélkül. A törvény és szabadság egyetlen egészséges és kiegyensúlyozott arányát – melyet, ha számokkal akarnánk kifejezni, akkor a 6.18 : 3.82 aránypárt kellene alkalmazzuk a törvény javára – maga a természet tudatja velünk, és ahhoz hogy e két tényező aszimmetrikus egyensúlyát átélhessük elég egy év körmozgását figyelemmel kísérnünk. Valamelyik korábbi bejegyzésemben felvetődött az a megközelítés, miszerint a lét változó eseményei valójában az egyén tudatában játszódnak le, ami külső, az egyszersmind belső is, ami belső, az egyszersmind külső is. Ha e kijelentés mögött igazságot sejtünk – még ha az igazságot ez esetben szimbolikus üzenetként értékeljük is – akkor saját egyéni életünk törvény-szabadság arányát is az aranymetszés szabálya szerint kell megvalósítsuk. Ha az egyén nem ismeri a természet törvény-szabadság arányát (ami egyet jelent azzal, hogy nem ismeri magát a természetet), szinte kizárt, hogy ezt az arányt képes legyen önmagában megfelelőképpen megvalósítani. E sorok írójának határozott meggyőződése, hogy a természettel legalább valamilyen csekély, de állandó és közeli kapcsolat fenntartása a sikeres szellemi lét és életgyakorlat érdekében elkerülhetetlen. Az erdőn-mezőn tett túrák hasznosak lehetnek, de csak abban az esetben, ha a vándor nem csak nézi, de látja is a természetet. A blog mottójául választott szent-ágostoni gondolat ezen a ponton nyer értelmet.

 

Az úgynevezett városi lét – értve itt a város fogalma alatt a modern kor metropolisz típusú nagyvárosait – gyakori, csaknem elkerülhetetlen következménye a természet nem ismerése. Ebből sejthető, hogy a modern nagyváros életének kiegyensúlyozatlansága csupán az egyének – az őket körülvevő természet és az egyén saját természetének nem ismeréséből fakadó – belső aránytalanságainak kivetülése. A városlakó ember a természet megismerésére való törekvését csak és kizárólag az úgynevezett városi életformával való tudatos szembenállásban, szándékos szembefordulásban képes realizálni.


Sándor László • Minden jog fenntartva • 2015

design: Gepárd Web-Art