Vissza

„Nem láthatod, mert ő az aki lát.” – kommentárok a szándékosan félbehagyott (élet)művek problematikájához

2022-02-16

Jelen írás voltaképpen válasz Bujdosó Márton, zeneszerző kollégám két Facebook-posztjára, melyekben a vélhetően szándékosan félbehagyott alkotások és életművek nehezen feltárható lelki-szellemi hátterének boncolgatása került terítékre. Márton kitűnő posztjaiban sosem mellőzi saját személyes érintettségének vállalását – írásai részben éppen ezért kitűnőek – mint ahogyan ebben az esetben is hangot ad a téma kapcsán felmerülő érzéseinek, ebben az esetben inkább ellenérzéseinek, aggályainak, feszültségeinek. A kommentek során szó szót követett, ezekre újabb poszt, majd újabb beszélgetés lett a reakció, ami világosan mutatja, mennyire fontos és húsba vágó maga a felvetett téma. Ha azt mondom, hogy az alábbiakban leírom mindazt, amit a témáról tudok, akkor az olvasó nyugodt lélekkel félreteheti írásomat, mivel tipikusan olyan témát érintek, melyről tudni aligha lehet bármit is. A nem-alkotás jelensége mögött sejthető lélektan – vagy inkább szellemtan – mindig is foglalkoztatott, foglalkoztat ma is; minden jegyzetemet, melyeket az évek során összegyűjtöttem, most felelevenítettem, és adok némi felsorolást azokból a lehetséges szempontokból, melyeket érdemes lehet számításba vennünk, többre nem vállalkozhatom. Ugyanakkor a témáról kell beszélni, mert a spiritualitás mélységeit érinti, és mint köztudott a mély-spiritualitás iránti éhség ma óriási. Ugyanakkor éppen ez az a terület, ami ellenáll mindenfajta szavasíthatóságnak és kifejezhetőségnek, és ami abban a pillanatban leplezi le az ember inkompetenciáját, amint a témáról írni kezd. „Szavak nélkül nem ragadhatod meg az igazságot; de szavakkal nem ragadhatod meg az igazságot.” mondja a zen bölcsesség. Ebbe a paradoxonba futottunk bele – lássuk mi fog kisülni belőle. Végeredményben az ortodox teológiának külön kifejezése van azokra a szent paradoxonokra, melyeknek a feloldása lehetetlen, sőt kísérletet tenni feloldásukra egyenesen tilos, hiszen lényegük és magas szakralitás-fokuk éppen ellentmondásosságukban van. Ez a kifejezés az antinómia; jelen témafelvetésben egy különös szépségű antinómiával fogjuk szembetalálni magunkat.

 

filetype_pdfA teljes írás letöltése


Sándor László • Minden jog fenntartva • 2015

design: Gepárd Web-Art