Nagyszombati gondolatok

2022-04-16

 

Ezekben a pillanatokban, Nagyszombaton – a szent hagyomány szerint – Jézus éppen a poklokat járja értünk, illetve mindazokért, akik a megváltás beteljesülése előtt távoztak az élők sorából. A nagypénteki szertartáson a János szerinti passiót hallgatva felfigyeltem egy olyan szövevényes összefüggésre, mely eddig – mint lényegtelennek tűnő részlet – elkerülte a figyelmemet: Nikodémus – hogy félreértés ne eshessen, a szöveg megjegyzi, hogy ugyanaz a személy, aki annak idején éjszaka ment Jézushoz – mirhából és aloéból készült kenetet hoz Jézus testére; ez volna tehát az a “jelentéktelen” részlet, melyen eddig hajlamos voltam átsiklani. Nikodémus farizeus volt és templomi elöljáró, és mint ilyen egyáltalán nem meglepő – legalábbis a szövegrészlet szó szerinti értelmezése alapján – hogy éjszaka kereste fel Jézust. Nikodénus ugyanis – ellentétben a farizeusok többségével – hitte, hogy Jézus “az Istentől jött tanítóul”, ilyen módon a Jézussal szemben álló, sőt ellenséges farizeusokkal ellentétes véleményen volt, ez által maga is ellenségükké vált; saját érdekében mindezt titkolni volt kénytelen. Így hangzik tehát az “éjszaka” egyik magyarázata. Ugyanakkor az éjszaka jelképezi a nappali ingerek, történések, gondolatok, figyelem-elterelő tényezők (színek, fények, mozgások) hiányát is. Az éjszaka természetes üressége rokon a mesterségesen előidézett kiüresedett állapotokkal, a magányos elvonulásokkal, a pusztai böjttel, a sivatagi remeték szemlélődő életmódjával. Tudjuk, hogy Jézus számos esetben éjszaka imádkozott (Lk 21,37), elvonult egy magányos helyre (Mk 1,35; Lk 5,16, Lk 9,10), gyakran hegyre (Mk 6,46; Jn 6,15) – a hétköznapi létezéshez képest eggyel magasabb (tudati) szintre, a “hétköznap” síksága fölé – “kiüresítette önmagát” és olyanról is tudunk, hogy “az egész éjszakát Isten imádásban” töltötte (Lk 6,12) (mely részlet már önmagában is el kell gondolkoztasson bennünket, és lehetséges, hogy egyszer, egy későbbi blogban közös elgondolkodásra hívom majd az Olvasót az Isten imádásában eltöltött teljes éjszakával kapcsolatban).

 

Nikodémus tehát minden külső és belső zavarástól mentes időpontban, éjszaka kereste fel Jézust, hogy egy olyan tanítást hallhasson, melyben a tanítványok sem biztos, hogy részesültek (Jn 3): “Bizony, bizony mondom neked, ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja meg az Isten Országát.” Nagyon érdekes momentum, hogy amikor Nikodémus értetlenül fogadja az elhangzottakat, Jézus emlékezteti őt arra, hogy Izrael tanítójaként ezt tudnia kellene. Mit is kellene tudnia pontosan? Talán azt, hogy az ἄνωθεν görög kifejezés nem csak azt jelenti, hogy újonnan, hanem azt is, hogy felülről; semmiképpen sem re-incarnatio, sokkal inkább re-generatio (bár a re- előtag nem adja vissza a felülről- szó transzcendens felhangját), ahogyan mindezt a magyarázat is alátámasztja: vízből (ἐξ ὕδατος) és Szellemből (ἐξ πνεύματος: szokás ezt Szentléleknek is fordítani, ami nyilvánvalóan nem helytelen, bár itt nem szerepel a ἅγιος utótag). Az “újjászületés” a legkevésbé helyes fordítás; az ember sokszor újjászületik életében, amikor egy fárasztó időszak után kipiheni magát, vagy amikor egy komolyabb betegségből felgyógyul, vagy amikor egy elviselhetetlennek tűnő élethelyzeten túljut. Itt nyilvánvalóan ennél sokkal többről van szó, olyan életfordító változásról, ami a földi szempontrendszer helyett egy felsőbb  szempontrendszerbe való belehelyezkedést feltételez, a biológiai-anyagi származás helyett a szellemi származásra való ráébredést eredményezi. Fontos tudatosítani, hogy a tanítást, melyben Jézus a pneuma szót a hagiosz utótag nélkül használja a következő híres mondat követi: “A szél (pneuma) ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jő és hová megy; így van mindenki, aki a Szellemtől/Szentlélektől (pneuma, ismét a hagiosz utótag nélkül) született”. A víz minden bizonnyal a keresztségre utal, de fontos megjegyezni, hogy a kereszténység korai évszázadaiban a keresztelés hatásaként egy olyan erejű egzisztenciális változást feltételeztek, amiről joggal juthat eszünkbe a fenti krisztusi tanítás; Szent Ambrus például a keresztelés kifejezésére előszeretettel használta az initiatio szót, melynek beavató szertartásában felnőtt emberek részesülhettek – jelen témánk szempontjából fontos hangsúlyozni, hogy Húsvétkor – sok évi előtanulmányok elvégzése után (Szent Ambrus: A szentségekről. A misztériumokról.).

 

Vajon gondolhatjuk-e azt, hogy Nikodémus – az evangélium szerzője hangsúlyozza, hogy ugyanaz a Nikodémus, aki “éjjel jött Jézushoz” – megértette, vagy inkább megtalálta az újonnan/felülről való születés misztériumát és újbóli feltűnése a passió-történetben erre enged következtetni? Természetesen gondolhatjuk, de biztosan kijelenteni nem tudjuk. Van azonban egy adat, ami legalábbis sejteti, hogy a kereszténység első századaiban ezt nagyon is így gondolták: Nikodémusról nevezték el azt az apokrif evangéliumot, mely egyedüliként tartalmazza Jézus pokolra szállásának leírását. Nikodémus evangéliumát nyilvánvalóan nem Nikodémus írta, számtalan darabból és szövegváltozatból valamikor az 5. században állították össze a jelenleg véglegesnek tekinthető könyvet. Az evangélium gondolatiságát ugyanakkor már korábban is hitelesnek tekintették, ezt bizonyítja az a tény, hogy az “alászállt a poklokra” frázist a 325-ös niceai zsinat beépítette a hitvallás szövegébe. Minden bizonnyal üzenet-értéke van annak, hogy a szóban forgó apokrif evangélium szerzőjeként azt a Nikodémust nevezte meg a hagyomány, aki az újraszületés tanításában részesült. Mivel Nikodémus evangéliumának fő motívuma a feltámadás, melyet a pokol elleni küzdelem előz meg, az újonnan/felülről, a víztől és a Szellemtől való születés jelképileg összekapcsolódik a feltámadással. Nem véletlen, hogy a keresztelés szertartását évszázadokon keresztül Húsvétkor tartották; még ha jó okunk is van feltételezni, hogy Krisztus feltámadása az ő esetében nem második születés volt, hanem harmadik.

 

 

Dürer: Krisztus alászáll a poklokra

 

Pár nap híján 20 évvel ez előtt eskető papunk a nászmisénk evangéliumának Nikodémus történetét választotta; eskető papunkat úgy hívják, hogy Nikodémus.

 

És végül az elmaradhatatlan zenei illusztráció: Du Fay Balsamus et munda cera motettájának szövege többek között a pokolra szállás képét is felidézi. Akit esetleg a téma mélyebben is érdekel, a motetta erre vonatkozó zenei szimbolikájáról részletesen elmélkedtem itt.

 

Szeretettel küldöm a fenti gondolatok kísérőjeként a Balsamus motetta gyönyörű felvételét, mellyel minden kedves ismerősömnek áldott Húsvétot kívánok:

 

https://www.youtube.com/watch?v=d3ODunvmo9U

design: