Vissza

A zene három természete – IV. fejezet

2023-12-09

A zene befogadásáról

 

Jelen fejezetet a kész könyvben megelőzi majd egy esettanulmány, mely itt később kerül közlésre. Ez az esettanulmány Du Fay Balsamus et munda cera szövegkezdetű motettáját elemzi abból a célból, hogy általa a zene szellemi természete legyen demonstrálva. A könyv IV. fejezetének kezdő mondatai, illetve későbbi utalásai is erre a bizonyos motetta-elemzésre céloznak.

 

Részlet a IV. fejezetből:

 

“Kétségtelen, hogy a rituális ének – ahogyan a neve is mutatja – zeneként hangzik, de ez a tény csupán következménye egy sajátos lelki és tudati állapotváltozásnak, mely a prózai beszédhangot énekké hevíti. A hétköznapi kommunikáció hangja a prózai beszéd. Ha az információt hordozó hang jellege megváltozik, ez egyszersmind azt is jelenti, hogy a kommunikáció megszűnt hétköznapi lenni, oka és célja módosult: az egyén-egyén viszonylatból átlépett egy magasabb kapcsolati rendszerbe. Jól tudjuk, hogy a beszélő hanghordozása már abban az esetben is megváltozik – mert meg kell, hogy változzon – amikor a
kommunikáció az egyén-egyén viszonylatból az egyén-közösség, sőt az egyén-tömeg viszonylatba lép át. Jellemzően ilyen a szónoklat. Köztudott, hogy a szónoklat hatásossága érdekében, abból a célból, hogy az üzenet jelentős méretű teret legyen képes befogni, továbbá eljusson a legtávolabb álló hallgató fülébe és szívébe is, a szónoknak fennhangon kell megszólalnia. A „fennhangon” kifejezés nagyon találó, ugyanis a hangmagasság emelése mind a beszéd ünnepélyessége, mind a hang vivőereje szempontjából elhagyhatatlan eszköz. Sejthető, hogy az ókori és középkori szónoklat már csaknem énekszerű volt. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a szónoklat egyén-közösség viszonylata még mindig ember-ember kommunikáció. A rituális ének sajátos lélektana abban a pillanatban kerül fénytörésbe, amint a kommunikáció az ember-Isten viszonylatig emelkedik. Ennek a viszonylat-emelkedésnek az egzisztenciális átélése, már az erre való felkészülés is olyan lelki-tudati változást idéz elő, mely az emberi kommunikációt kiemeli megszokott hétköznapi, prózai keretei közül és egy minőségében magasabb szinten hozza működésbe. A beszéd ebben a pillanatban a fül számára már énekként hangzik; az ember-Isten kommunikáció – voltaképpen az ima – rituális énekké lényegül át, megvalósítva a kommunikáció ember számára elérhető legmagasabb intenzitású fokozatát.”

 

 

filetype_pdfA teljes írás letöltése


Sándor László • Minden jog fenntartva • 2015

design: Gepárd Web-Art